2014. december 19., péntek

Évzáró 2014


December 11-én tartottuk évzáró összejövetelünket, aminek keretében weblapunk segítségével idéztük fel a 2014-es év eseményeit, beszéltünk a jövő év várható kiemelt programjairól. Eszerint februárban kiállításra készülünk, áprilisban szeretnénk a "Van képünk hozzá!" vetélkedőt ismét megszervezni, májusban pedig jó lenne egy többnapos kirándulásra együtt elmenni.
Ezután Balla Irént és Kovách Árpádot az elmúlt időszakban készült képei alapján rendes taggá választottuk, majd közösen meghallgattuk Kovách Árpád skóciai élménybeszámolóját, melyet képeivel illusztrált.

Minden tagunknak Boldog Karácsonyt és Újévet kívánunk!












   

2014. december 1., hétfő

Multimédia és szociográfia


November 27-én Hajdú D. András látogatott hozzánk, aki jelenleg szabadúszó, de szeptemberig az Origo portál fotóriportere volt és számos pályázati sikerrel dicsekedhet(ne). Az első bemutatott multimédiás riportja Romániában, Nagybányán készült, ahol egy fal választ el cigány és magyar/román lakóterületeket egymástól. A téma és a feldolgozás kérdéseket és vitát generált, ami szokatlan volt, de egyben izgalmas is, mert valós érzelmek és gondolatok jelentek meg közöttünk és mindez fotók kapcsán... 
Sokan szeretnék, ha fotójuk hasonló hatást váltana ki.

Aztán ugyanezt megnéztük Magyarországon Miskolcon, az Avas lakótelepen, ami mostanában ismét a hírekben sűrűn szerepel, ahol mégsem a klisék jelentek meg, hanem az ember.

Az este aztán másról is szólt, pl. egy postásról, aki boldogabbá szeretné tenni az embereket vagy Miklósa Erika operaénekesről, aki egy kis faluban élve, asszonytorna és maratonfutás között vagy után találja meg a harmóniát életében - a hivatása mellett.

Ezentúl szó esett arról, hogy miért jó a nagyobb felbontás, miért nehéz a hangot felvenni, hogyan lehet a nagy kontrasztkülönbségeket áthidalni és egyebek...
Szóval tartalmas, jó este volt.







2014. november 18., kedd

Lépcső pályázat november


A Lépcső pályázatra novemberben 10 kép érkezett, amelyek közül 5 db került fel Flickr oldalunkra.
 A negyedéves pályázatra Balla Irén: Elmélyülten című fotója jutott tovább.




Előadás időpont módosítás


Hajdú D. András előadása a tervezett november 20. helyett november 27-én lesz ugyanabban az időpontban. Minden érdeklődőt szívesen várunk!


2014. november 10., hétfő

Kalácsi René kiállítása


November 6-án egyik alapító tagunk, Kalácsi René újabb kiállításán vehettünk részt, ahol Magyarországon történő barangolásának lenyomatait láthattuk. Azokat a részleteket, amelyek egy építőmérnök szemét megfogják és nem eresztik addig, amíg meg nem mutatja másoknak is a falon, kifüggesztve.
A megnyitón Borbándi Erik helytörténész kicsit barokkosan fodrozott mondatai segítettek a nézőknek láttatni René "belvilágát" egy kívülálló szemével. Gráf Péter gitárjátéka kellemes ráhangolódást jelentett a megnyitóhoz, ami az alkotó köszönő szavaival záródott, hogy aztán az esemény a finom sütemények melletti beszélgetésfüzérekké alakuljon át...









2014. november 4., kedd

Novemberi program


november 6. csütörtök 18 óra MMK
Kalácsi René kiállításának megnyitója

november 13. csütörtök 18 óra MMK
októberi Sár-hegyi túra képeiből válogatás, Lépcső pályázat fotóinak véleményezése

november 14-16. Tiszafüred (opció)
Tiszazoom Természetfotós Konferencia
Link:https://www.facebook.com/events/786474398081756/?ref=22

november 20. csütörtök 18 óra MMK
Hajdú D. András fotóriporter (Origo) előadása


2014. október 27., hétfő

Sárhegyi fotótúra

Október 18-án vasárnap reggel 7 után pár aludni nem tudó ember (Balla Irén, Füleki László, Kovách Árpád, Mádi József) találkozott egy útszéli keresztnél...
Egy közös volt bennünk, mindegyikünknél volt egy fényképezőgép. A felsővárosi temető mellett elindulva a Mária út jelzéseit követve értük el a hegygerincet, ami egy természetvédelmi terület, ahol sok védett növény is található. Igyekeztünk minél többet megörökíteni és emellett esztétikai örömöt okozni önmagunknak is...








2014. október 21., kedd

Negyedéves pályázat


A 3. negyedéves pályázatra beérkezett képekre október 16-án szavaztunk. A kiemelt képek itt nézhetők meg, a legtöbb szavazatot Mádi József: Monokróm hajnal című fotója kapta.



Lépcső pályázat október


Az ehavi Lépcső pályázaton 16 kép vett részt, ezek közül 11 került föl a Flickr oldalunkra. A negyedéves pályázatra Cseh Balázs Made in Italy című képe jutott be.




Siker az Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlén



Az idei,  44. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlén Kalácsi René és Kovách Árpád egy-egy képe bejutott a kiállítási anyagba. Gratulálunk!



Tehetségeink 2014



Harmadik éve, Kalácsi René kezdeményezésére és szervezésében minden ősszel olyan fotósok mutatkoznak be Gyöngyösön, akik még  nem a nagyközönségnek alkotnak, de valami hajtja őket, hogy olyan  fényképet készítsenek, ami előtt megállnak az emberek...
Ebben az évben október 13-án Balla Irén, Cseh Krisztina, Hegedűs Flóra és Vraskó Tímea képei kerültek fel a Művelődési Központ falára azzal a nem titkolt céllal, hogy figyeljünk oda rájuk.

Kalácsi René mondta a megnyitóban:

Négy nő, négy világ. Eltérő a habitusuk, eltérő az érdeklődési körük, eltérő a szociális indíttatásuk, eltérő a koruk, a világlátásuk, az élettapasztalatuk. Így szerencsére nem lett egyfajta versengés a képek között, inkább egymás világképét színesítik, kiegészítik a fotók. Amit az egyik alkotó jobban tud, jobban érez, szebben lát, azt az mutatja be, míg a világ másik szeletét, melyet az előbbi fotósunk talán le sem kattintana, azt épp a másik tárja elénk a maga látásmódján keresztül szűrve.

   
A képen Cseh Krisztina, Balla Irén, Hegedűs Flóra

Füleki László üdvözlő szavaiból:



...szeretném, ha önök értékelnék az itt kiállítók bátorságát és elhivatottságát abban, hogy hozzátegyenek magukból ehhez a világhoz. Hogy saját magukat ösztönözve, adott esetben akár saját maguk kárán próbálják kifejezni, kiadni magukból azt, ami belülről feszíti őket. Hogy nem elviselni akarják azt, ami van, hanem megérteni, megmutatni, hozzátenni, továbbgondolni azt a látványt, amit mindannyian látunk.







2014. október 20., hétfő

Októberi program


október 13. hétfő 18 óra MMK

Tehetségeink 2014 kiállítás megnyitója

október 16. csütörtök 18 óra MMK

Negyedéves pályázat szavazása, Lépcső pályázat véleményezése, Mádi Józsi beszámolója a medvesi Fotómaratonról.

október 19. vasárnap 7 óra

Fotóséta a Sárhegyre


Séta a zsidó temetőben

Szeptember 20-án a nagyközönség előtt elzárt izraelita temetőbe látogattunk el páran (Kalácsi René, Hársy István, Füleki László), hogy hozzáértő vezető (Borbándi Erik történész) segítségével ismerkedhessünk meg az elmúlt évszázadok elfeledett zsidó tanúival.
A közelmúltban történt tisztítás eredményeképpen a sírok egy része kikerült a természet fogságából, láthatókká váltak a nevek, melyeknek gazdái jelentős szerepet töltöttek be Gyöngyös közéletében. A sírkövek kialakítása, elhelyezése, a szokások ismertetése sok újdonságot jelentett az egybegyűlteknek. 












Cseh Balázs fotókiállítása

Utólagosan adunk hírt róla, hogy augusztus 22-én Cseh Balázsnak a gyöngyöstarjáni Közösségi Házban nyílt önálló kiállítása. A régebbi fotók mellett sok újat is láthattunk, de ezeken is az látszik, hogy elsősorban az ember, az emberi tevékenység, az ember alkotta eszközök érdeklik.

Képek a megnyitóról:









2014. szeptember 13., szombat

Lépcső szeptember

Szeptember havi Lépcső pályázatunkra 15 kép érkezett, ezek közül az itt láthatók lettek kiemelve, a negyedéves pályázatra Kovách Árpád képe jutott tovább.






2014. szeptember 8., hétfő

Szeptemberi program

szept 11. csütörtök 18 óra

Felkészülés képekkel az Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemlére (beadási határidő szept 28.)
Lépcső pályázat véleményezése

szept. 20. szombat 9.30 Fotóséta a gyöngyösi izraelita temetőben - előzetes regisztráció szükséges.

szept. 20. szombat 18 óra találkozás a Gyöngyösi Szüreten egy kellemes beszélgetésre

Üdv: FLaci

2014. augusztus 5., kedd

Mádi József kiállítása

Július 25-én Mádi József barátunk szedte össze  a szívének kedves fotóit és állította ki azokat Gyöngyösön, a LISZI házban. A képek egy részét ismertük, de nagy örömmel néztük meg őket ismét, másik része még nem jelent meg nyomtatásban, ezek viszont ugyanolyan magas színvonalúak voltak, mint a korábbiak.
Gratulálunk a kiállítási anyaghoz és sok látogatót kívánunk!





 

Újabb nyomtatott média megjelenés!

Mádi József újabb fotója jelent meg a Digitális Fotómagazin július-augusztus havi számában, ahol Mesél az erdő címmel vártak képeket az erdőről.






2014. június 17., kedd

Lépcső pályázat június


A Lépcső pályázatra júniusban 20 kép érkezett, a 10 db kiemelt fotót itt lehet megnézni. A negyedéves pályázatra Vraskó Tímea: Noemie című képe jutott tovább.







Negyedév képe


Június 12-én tartottuk meg a negyedéves pályázatra beküldött képek szavazását. Ennek eredményeképpen  Mádi József: Mint Jónás a Cetben című fotója kapta a legtöbb szavazatot és ezzel elnyerte a Negyedév képe címet.












2014. június 9., hétfő

Sástói kirándulás

Június első napján Sástón talált minket ( Mádi József, Balla Irén, Füleki László) a reggel. Az égbolt ugyan egyszínű, tejfeles volt, de a tó környékén azért találtunk fotótémát...







2014. május 27., kedd

Júniusi program


Június 1. vasárnap reggel kirándulás Sástóra vagy pipacsfotózás Vámosgyörk környékén 

Június 5. csütörtök 18 óra
Hatvani fotós kirándulás képeinek bemutatása

Június 12. csütörtök 18 óra

Lépcső pályázat képeinek véleményezése és Negyedév fotója szavazás




Lépcső pályázat május

A májusi pályázatra 19 kép érkezett, amelyek közül - örömteli módon - nyolc került föl Flickr galériánkba. A negyedéves pályázatra Hegedűs Flóra: Elhagyom lassan című képe jutott tovább.





2014. május 17., szombat

Hatvani fotótúra

Május 8-án Hatvanban voltunk fotózni a megújult belvárost, délutáni indulással, hogy az esti fények mellett is tudjunk képeket készíteni. Sikerült még zárás előtt a nemrég átadott Széchenyi kastély parkját meglátogatni, majd az előtte lévő közparkban kerestük azokat a nézőpontokat, amelyek vizuálisan érdekes módon mutatják be az ott lévő látnivalókat.
Végül a központban létesített szökőkút környékén élveztük a gyerekek odaadó örömét a pancsolásban...







2014. május 1., csütörtök

Mádi József sikere


A Digitális Fotómagazin áprilisi számában látható a Montázs című olvasói pályázatra érkezett képek között Mádi József : Meglepetés című fotója is, gratulálunk!