2016. február 13., szombat

A Kőbányai Fotóklub látogatása


Február 11-én nálunk járt az 1952-ben alakult Kőbányai Fotóklub 4 fős "küldöttsége", hogy viszonozzák a novemberben tett látogatásunkat. Kele János klubvezető mutatta be közösségüket, 30-35 állandó tagjuk van, akik közül többen már FIAP diplomával is rendelkeznek.
Először Szabó József AFIAP diplomával rendelkező tagjuk slide-showban mutatta be nemzetközi sikereket is elérő portfolióját majd Stefkovics János következett, aki élőszóban kommentálta kedves fotóit, amelyeket az utófeldolgozás gyakori használata jellemez.
Ezután Kele János mutatta be tavalyi, 75 db-os kiállításuk anyagát, majd azokat a képeket, amelyekkel 2015-ben a MAFOSZ Szalonra neveztek és amellyel a kollekciók összpontszáma alapján ismét, most már véglegesen megkapták a  MAFOSZ vándorserlegét.
Végül Kele János saját, street-fotókból álló összeállítása zárta a bemutatkozást.












Párhuzamok kiállítás megnyitója


Február 5-én pénteken lezajlott a megnyitója új kiállításunknak. A műsorban versek hangzottak el Berecz Piroska, Füleki László és Kisszőlősi Szánthó Lóránt előadásában, melyek a képpárok hangulatához illeszkedtek. A versek között Molnár Katalin, a Líra Könyvesbolt vezetőjének köszöntője hangzott el.




















Mádi József kiállítása


Február 4-én volt Jászfényszaruban annak a kiállításnak a megnyitója, ami tavaly először Gyöngyösön  láthattunk, amelyet erre az alkalomra több új képpel is kibővített Mádi József tagtársunk.


A kiállítást a helyi Művelődési Központ igazgatója, Bordásné Kovács Katalin  nyitotta meg, aki többek között elmesélte a kiállítás létrejöttének történetét, majd átadta a szót a IV. Béla Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárának, aki megnyitotta a kiállítást. A rendezvényt a Művészeti Iskola szólópárosának néptáncbemutatója zárta.