2017. december 16., szombat

Egy meghiúsult fotótúra


December 16-án reggel 6-kor Mádi József, Benei László, B. Nagy István és Füleki László véletlenül összetalálkozott a Mátra Művelődési Központ előtt.
Csodálkozva néztek egymásra, ugyan mit keresnek itt, de aztán abban maradtak, hogy ha már így alakult és nem tudnak aludni, menjenek fel Galyatetőre, nézzék meg, hogy süt-e a nap.
Így is történt, elindultak két autóval a magas hegyek felé.
Az út először száraz volt, majd locs-pocs jelent meg rajta, aztán az út két oldalán fehér foltok, majd csíkok tűntek fel és az út is belisztesedett.
Mátraháza után már lassítani kellett, mert a hótól megsíkosodott úton nehezebb volt megzabolázni az autót. A fákra kiült a dér és a hideg átvette az uralmat a kinti világban.
Galyatetőre érve az ég már egyszínű szürke fátyolba burkolózott és a szél udvariatlan módon csapta arcukba a havas esőt. A napnak nyoma sem látszott.
Elindultak lassan a park felé, mikor odaértek, elgondolkodtak, hogy miért is jöttek ide...
A gépek bent lapultak a táskában és nem akartak előjönni. Végül az egyik előmerészkedett és néhányat kacsintott a kinti világra.
Ennek nyomait lehet látni e sorok alatt.















Évzáró pályázatokkal


December 14-én ezévi utolsó foglalkozásunkat tartottuk meg.
A Lépcső pályázatra ketten küldtek képet, akik jelen is voltak, így személyesen  tudtuk elmondani a véleményünket az érintetteknek. A kiemelt képek a Flickr-en megnézhetők, közülük B.Nagy István fotóját tartottuk a legfigyelemreméltóbbnak.



A havi pályázatra, aminek témája a "Városi élet" volt, 20 kép érkezett. Közülük két fordulóban sikerült csak kiválasztani a legtöbb szavazatot kapott fotót, amit szintén B.Nagy István készített.
A kiemelteket itt lehet megtekinteni.


Ezután Mádi József újonnan készített, látványos mátrai fotóit néztük meg, majd Benei László mutatta be a Vidróczki Együttes karácsonyi műsorán készített táncképeit, amelyek jól mutatták a színpadi fényképezés minden örömét és nehézségét.



A 2018-as programokkal kapcsolatban megkérdezzük a tagok véleményét, január elején Kazsu Attilát várjuk egy beszélgetésre természetfotós képeivel kapcsolatban.
A jövő évben a Fotókör 10 éves lesz, amit egy kiállítással és a tervek szerint egy kiadvánnyal is szeretnénk megünnepelni, erre majd fel kell készülnünk.

December 16-án még egy természetfotós gyakorlatot beszéltünk meg a Mátrába, amennyiben az idő is kegyes lesz hozzánk.
A következő hónapban a havi pályázat témája: "Portré"



A mobil kamerák lehetőségei


December 7-én Kovács Tamás tartott előadást a mai mobilkészülékek kameráinak alkalmazási lehetőségeiről.

Így megjelentek az egy oldalon  két kamerás eszközök, amelyek lehetővé teszik akár a háttérelmosás növelését vagy az optikai zoom tartomány kiterjesztését, zajszint csökkentését, felbontóképesség növelését.
Az utólagos fókuszállítás képessége egyes mobilok mellett használható már külön applikációként is (Twin Focus), ami más speciális fényképezőgépekben is feltűnt (pl. Lytro).
Az applikációk között több olyat is kiadtak, amelyek virtuális (kiterjesztett) valóságot hoznak létre a kamera segítségével, melyeket a játékok mellett pl. bútorgyártók bútorajánlataiban is alkalmaznak.
Megjelent a mobilkamerák okosórák általi vezérlése vagy a kamerakép továbbítása okosórára.
A különböző felügyelő funkciók használata (pl. kémkedés, gyerekfelügyelet) általánosabbá vált.
A mobilokra jellemző akaratlan mozgást, rezgést minimalizáló külső eszközök is rendelkezésre állnak.
Összességében a mobileszközökben lévő kamerák egyre inkább kiváltják az átlagos kompakt fényképezőgépeket a mindennapi dokumentálás területén.










2017. november 26., vasárnap

Negyedév képe


Az elmúlt hónapok "Piros", "Geometria", Kedvenc képem" témájú nyertesei közül szavazás alapján
 Cseh Balázs: Zsolnay-háló című fotója lett a Negyedév képe, amihez ez úton is gratulálunk.




2017. november 14., kedd

"Ellenfényben"


Havi pályázatunk szavazása november 9-én zajlott le, ahol a kiemelt képek között egy holtverseny után Füleki László: Na én megyek! című fotója kapta a több szavazatot.


A Lépcső pályázatra novemberben a szokásosnál több, 15 db kép érkezett, ezek közül a kiemeltek Flickr oldalunkon láthatók.
A legsikerültebbnek Rozinai Róbert: Elvarázsolt erdő című képét választottuk.




2017. november 7., kedd

Máramaros és Medvesalja

November 2-án először Füleki László mutatta be Máramarosban (Románia) készített képeit.
A tájegység sokáig elzárt vidék volt az ország északi részén, közel az ukrán határhoz. Fatemplomok, rengeteg erdő, kaszálók, szűk völgyek, a falvakban kézművesek jelentős számban. Önfenntartó életmód, egyre több modern beütéssel.












Másodjára Mádi József a legújabb medvesalji (Nógrád megye) fotókból hozott ízelítőt.








2017. október 17., kedd

Lépcső október


Az októberi Lépcső pályázatra beküldött képek közül itt láthatók a kiemeltek.
Ezek közül B.Nagy István: Macskafogó című képét választottuk a legsikerültebbnek az újszerűsége miatt.






Kedvenc képeim - havi pályázat


Október 12-én "Kedvenc képeim az elmúlt 1 év alatt" témájú havi pályázat képeit néztük meg.
A beérkezett fotók jó színvonalon prezentálták a fotókör tagjainak különböző érdeklődését a világ dolgai felé.
A legtöbb szavazatot Mádi József: Dafke című képe kapta, értékelve a szerző meghökkentő ötletét és a szuggesztív, hatásos megvalósítást.




Az összes kiemelt képet itt lehet megtekinteni.

A következő hónap témája az "Ellenfényben" lesz.


Füleki László kiállítása


Október 5-én Füleki László az új kiállítási anyagát mutatta be, mely a Történetes képek címet kapta.
Ennek oka az, hogy az expozíció előtt, közben, után felmerült, képződött, érzett gondolatok együtt szerepelnek a képekkel, így komplex módon tudják átadni az élményt a nézőnek.
A fotók Erdélyben készültek, olyan emberek között, akik önszerveződő közösségben nőttek fel, a hagyományos értékek, munkamódszerek ismerete és megtartása mellett. Emellett a táj és az épített környezet is jelentős súllyal szerepel a képek témái között.








2017. szeptember 25., hétfő

Az Internet, Geometria és a manuális objektívek


Szeptember 14-én elsőként Kovács Tamás tartott összefoglalót az Internet alkalmazásának lehetőségeiről a fotózásban.
Az okostelefonokhoz járó tárhely és a bennük lévő kamera magától értetődően hozta a fotók felhőben való tárolásának lehetőségét. Az egy helyen való tárolás a fotók szinkronizálását és megosztását is lehetővé teszi, megkönnyítve mind a küldő mind a befogadó hozzáférését egy közös adatbázishoz.
Az Interneten találhatók online képszerkesztők, mellyel telepített szoftverek nélkül tudjuk elvégezni kisebb-nagyobb módosításainkat szükség esetén.
Munkáinkat, információinkat publikálhatjuk személyes oldalakon, blogokon , weboldalakon. Ismereteinket bővíthetjük a fotóportálokon, beküldhetjük fotóinkat képértékelő oldalra, tanfolyamokra jelentkezhetünk.
A nyitottság mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a biztonságra mindig ügyeljünk, akár a jelszavak használatáról, akár a megosztandó képekről van szó, hiszen a nem kívánt információk igen nehezen vagy egyáltalán nem tüntethetők el a hálózatból.





Ezután áttekintettük a Geometria pályázatra beérkező képeket. Jó színvonalú anyag érkezett be, a fotók közül Cseh Balázs: Zsolnay-háló című képe kapta a legtöbb szavazatot, a kiemelt képek itt találhatók.



Ezután egy vendég, B. Nagy István beszélt a manuális objektívek alkalmazásáról. A kreatív és kísérletező emberek kedvenc területe ez, hiszen 50-60 éves objektíveket háziasítunk a mai digitális technikával, ami felvet technikai problémákat.
István beszélt a bázistávolság fontosságáról, mely megszabja, hogy milyen objektívet, milyen gépvázra, hogyan tehetünk rá.
Az alkalmazás korlátai (pl. AF megszűnése, fénymérés módosulása) mellett olyan képi hatásokat érhetünk el, amelyek a mai objektívekkel nem lehetséges. A képi hatás főleg a képközép és képszél élességi viszonyában ill. a háttérelmosás módjában érhető tetten.
Szívesen használnak fel olyan lencséket, amelyek nem fényképezőgépobjektívnek készültek és az objektív belsejében történő módosítás is elképzelhető a különleges hatás kedvéért.
Nem utolsósorban ezen objektívek ára is segíti az alkalmazásukat.








2017. szeptember 18., hétfő

Szeptemberi kezdés


Ismét vége a nyárnak, szeptember 7-én újra találkoztunk, a nyári kiruccanások, utazások emlékeit elevenítettük föl a képek segítségével.

Ezek közül Kőszeg belvárosáról láthatunk fotókat.






2017. június 21., szerda

Tisza-tavi kirándulás


Június 18-án tavaly már tervezett kiránduláson, egy Tisza-tavi csónaktúrán vettünk részt (Benei László, Füleki László, Kovách Árpád és Zsizsnyi Zsolt).
A poroszlói kikötőből indultunk, ahol az elején mindenki ellenőrizte a felszerelést, nehogy lemaradjon valamiről...


Azután megláttuk az első szürke gémet (Ardea cinerea), ami unott arccal álldogált a parton és hagyta, hogy kattingassanak körülötte a nézők, amíg meg nem unta az előadást és továbbállt.

Foto: Nyizsnyi Zsolt

Foto: Füleki László

Rövidesen kárókatonák (Phalacrocorax carbo) tűntek fel, szorgalmasan vadásztak az élelem után és találtak is.

Foto: Benei László

Megjelentek a tündérrózsák (Nymphaea alba), majd nemsokára egy tündérfátyolmezőt (Nymphoides peltata) is találtunk...

Foto: Füleki László
Foto: Nyizsnyi Zsolt
A nap már lejjebb járt mikor egy üstökösgémet (Ardeola ralloides) is sikerült lencsevégre kapnunk egy hínármezőben.

Foto: Kovách Árpád
 Az elárasztott területen, az élő Tisza felé haladva  egy hattyúcsaládot (Cygnus olor) is találtunk, amint hét kis szürke hattyúnak tartott bemutatót napi táplálkozásból a tojó és a hím szülő. Egy másik hattyúcsapat tagjai a vízről való felszállás módját mutatták be élőben, minden csalástól mentesen...


Foto: Füleki László



Foto: Füleki László
Foto: Nyizsnyi Zsolt


Visszafelé az Éger patak medrében egy kiálló tuskón tőkés réce (Anas platyrhynchos) mutogatta magát, majd az égen vörös gém (Ardea purpurea), majd bakcsó (Nycticorax nycticorax) húzott el fölöttünk.



Foto: Nyizsnyi Zsolt


Foto: Kovách Árpád

Foto: Kovách Árpád

A nap lassan leszállt és a Tisza-tavon integetett a fotósoknak viszlátot:

"Visszavárunk!"

Foto: Füleki László

Foto: Kovách Árpád