2018. december 22., szombat

Évzáró


December 13-án zártuk az évet változatos programmal, így rendes tagok felvételével, pénzügyi beszámolóval és a jövő évtől érvényes tagdíjról szóló szavazással.
Beszéltünk szervezési kérdésekről, amelyeket januárban ismét előveszünk és szavaztunk az Árnyék pályázat képeiről. 

Emellett a kiállításon kapott ajándékkosarat megbontottuk és azzal együtt, amit mi vittünk, megkóstoltuk és ízlett...

Minden tagunknak boldog Karácsonyt és Újesztendőt kívánunk!







2018. december 21., péntek

Árnyék pályázat


Decemberre Árnyék címmel hirdettünk pályázatot, melyre 20 kép érkezett.
A kiemelt képeket itt lehet megtekinteni, ezek közül Potje Péter: A létra filmszalagja című fotója kapta a legtöbb szavazatot.




2018. december 7., péntek

Pincetúra


November 24-én pincelátogatásra indultunk Gyöngyöspatára, ahol Nagy János barátunk segítségével két borász mutatta meg a pincéjét.
A pincesor rövid története (részlet a pincefalvak.hu weboldalról):

A „Hétsoros Pincefalu” területe már az avar korban is lakott volt. Az itt végzett ásatások során megtalált leletek (pl. metszőkés) tanúbizonysága szerint pedig még szőlőtermesztést is folytattak az akkori emberek.
A szőlőtermesztés hagyománya Gyöngyöspata egész történetét áthatja. A XVI. századtól a térségben még az egyes űrmértékeket is a településről nevezték el, pl. patai icce, patai pint.

A pincék szervesen kapcsolódnak a település szerkezetéhez. Néhány nemesi háznál kőboltozatos pince is épült, de a borok nagy részét andezittufába vagy homokfalba vájt, illetve épített tornácos vagy gádoros lyukpincékben tárolták, melyek egymás mellett vagy fölött utcaszerű pincesorokat alkottak. Kecskés Péter összeírása alapján elmondható, hogy négy pincerendszer alakult itt ki: Vári pincék (melynek száma 140), Pipis-hegyi pincék (100), Kecskekői pincék (90) továbbá a legújabbak, az Alszögi pincék (70).

 Mi a vári pincesorban Szignárovits Márk pincéjét látogattuk meg, ahol éppen átalakítás zajlott, a régi fahordók lassan megszűnnek és a helyüket műanyag hordók veszik át, melyek lényegesen kevesebb törődést igényelnek. Ő is tagja a Magna Mátra szervezetnek, melynek tagjai azt vallják:

...a Mátrai borvidék természeti adottságai kiemelkedőek. A jó vízháztartású talajok és a meleg, de nem szélsőségesen forró klíma együttesen aromagazdag, jó egyensúlyú, érett csersavú borokat adnak. Hisznek abban, hogy vannak különleges értékeket felmutató dűlőik, ezek karakterének felkutatása és kibontása garantálja a fejlődés lehetőségét a borminőség terén.
Véleményük szerint az egyediség megőrzésének kulcsa abban rejlik, ha érvényesülni hagyják a természet adta értékeket. Ennek érdekében a Magna borok kizárólag Kárpát-medencei fajtákból készülhetnek, tőkénként legfeljebb 1 kg-os terheléssel.

 A pincében nem sok hely volt, ezért inkább az előtérben beszélgettünk a szőlőművelésről, pincékről, borokról és kóstoltuk meg néhány palack tartalmát és érdemes volt...

Foto: Benei László
 
Foto: B.Nagy István

A második helyünk Bernáth Magdolna pincéje volt, ahol izgalmas volt látni az évszázadok lenyomatát, ahogyan haladtunk befelé. A pince kialakítása, a nemes penész, a bortrezorok olyan hangulatot árasztottak, ami sokáig emlékezetes marad számunkra.

Foto: Benei László
 
Foto: B.Nagy István

Foto: Füleki László

Foto: Füleki László

Foto: B. Nagy István

Foto: B.Nagy István
Foto: Mádi József

Foto: Mádi József

Foto:Benei László




2018. november 19., hétfő

Az őszről


Havi pályázatunk témája októberben az Ősz volt, szerencsére a hosszú, meleg hetek számos lehetőséget adtak a kint tartózkodásra.
Sokan kedvet kaptak a küldésre, a szavazatok összeszámlálása után a kiemelt képek közé az itt láthatók kerültek be, s közülük a hónap képe Mádi József: Őszi forgatag című fotója lett.





Nagy János egyéni kiállítása


Rózsaszentmártonban október 31-én nyílt Nagy János egyéni kiállítása  "Mátrától a Himalájáig" címmel.
A hely nem véletlen, innen származik, az itteni hegyközség elnöke is, tehát jól ismeri a környéket, az ÉTF 2018 versenyen kiállított képe is itt készült.
A megnyitó a helyi citeraegyüttes műsorával indult, majd a polgármester köszöntőjével folytatódott, aki a felkérés részleteit osztotta meg a közönséggel. Ezután Kalácsi René, fotókörünk tagja mutatta be és nyitotta meg a kiállítást, a megnyitót Matúz Viktória zárta egy Wass Albert mese felolvasásával.
Zárásként Nagy János köszönte meg a támogatást a kiállítás létrehozásához.
A kiállítási anyag egy részét Mátrában készült természetfotók alkották, a képek másik része Dél-Ázsiában, Tibetben készült, a mi szemünkkel nagyon egzotikus vidéken, az ottani emberek életéről, környezetéről.

Képek a kiállításról (Fotó: Kalácsi René, Domoszlai Judit)







 

   

2018. november 17., szombat

A színpadi fotózásról


A fényképezés egyik izgalmas területe a rendezvényfotózás, ami már önmagában is gyűjtőszó, hiszen a keresztelőtől az esküvőn keresztül a temetésig, a szalagavatótól az osztálytalálkozóig, a rockkoncerttől a klasszikus koncertig, a színházi fotózástól a mozgásszínházig, rengeteg területet ölel fel, amelyeken sokszor máshol van a hangsúly, máshogyan lehet az eseményt érdekessé tenni, másképp kell viselkedni a fotósnak és a technikai eszközöket is másképp kell kiválasztani.

November 6-án Benei László tagunk, aki nagy kedvvel készít rendezvényfotókat, hozott egy táncszínházi és egy popzenei koncert előadásról képeket.

Sokan nem tudják, hogy a fotózásban akkor kezdődnek a gondok, amikor a helyszínen a fény mennyisége csökkenni kezd, viszont a mozgást nem hagyják abba... Na, ez jellemző a rendezvényfotózásra, így a legjobb terep arra, hogy egy fotós gyakorlatot szerezzen a meglévő fényben történő dokumentálásban vagy továbblépve, az alkotó, rendező elképzeléseinek értő tolmácsolásában.

Virtus Kamara Táncegyüttes: Bengyáló, a leleményes (Fotó: Benei László)








 Fenyő Miklós koncert (Fotó: Benei László)









Nagy János sikere


Fotókörünk tagja Nagy János, aki nagy sikert ért el a Magyar Természetfotósok Szövetsége által idén 26. alkalommal kiírt, Az Év Természetfotósa 2018 elnevezésű versenyen.
Az állatok és környezetük kategóriában beküldött fotóját a zsűri beválasztotta a kiállítandó képek közé, így mind a Magyar Természettudományi Múzeumban falán, mind az ebből az alkalomból megjelentetett nyomtatott kiadványban látható az alkotása. 
Ez azért nagy szó, mert a verseny Magyarország legrangosabb természetfotós pályázata és a kép több mint 4000 fotó közül került be a legjobb 100 közé.

Gratulálunk!

Az alkotás az alábbi, amihez az alábbi megjegyzést fűzte a szerző:

Januárban egy egész napos, de eredménytelen mátraaljai fotótúra végén fáradtan és átfázva kullogtam vissza a kocsimhoz, amikor megláttam a legelésző őzeket a szemközti búzatáblán.
A kép tetszett, de nem volt jó a kompozíció. Közelebb mentem és vártam, hátha lesz jobb beállásuk is az addig összevissza legelésző őzeknek. Azok egyszer csak sorba álltak, és legelészve elindultak egymás után az egyik domb gerincén...





2018. november 16., péntek

Pályázatok - Absztrakt és Lépcső


Absztrakt - Októberben ez volt a témája a havi pályázatunknak, amire a nehézsége miatt nem sok kép érkezett. Közülük a kiemelteket itt lehet megnézni, a legtöbb szavazatot Mádi József: Ívek című fotója kapta.




A Lépcső pályázat szeptember-októberi beküldött képei közül a kiválasztottak itt láthatók, ezek közül most B. Nagy István: Mesevonat című képe volt a legérdekesebb.




2018. november 1., csütörtök

Úton kiállítás - megnyitó


Október 4-én lezajlott a kiállítás megnyitója, ugyanazokkal a közreműködőkkel (Kudumba dobshow és Dala László), akik 10 évvel ezelőtt az első kiállításon is résztvettek.
Az estet egy dobösszeállítás indította, majd a tíz évet egy diaporámával mutattuk be, amit Budai József készített, ezt Füleki László bevezetője és Dala László megnyitója követette.
A Mátra Művelődési Központot működtető kft. részéről Ábri Zoltán köszöntötte a Fotókört, majd egy ajándékkosarat adott át, végül egy záró improvizáció hangzott el a Kudumba dobshow előadásában.

Részlet Füleki László bevezetőjéből:


A kiállítás most kivételesen két részből áll. 
Az aktív tagokon kívül azoknak az alkotásait is újra be szeretnénk mutatni, akik élethelyzetük változása miatt mostanában nem vagy csak egy ideig tudtak a közös összejöveteleken résztvenni, de fotóik megőrzik az énjüket, kedves témáikat, gondolataikat, amiket mindig szívesen idézünk föl.

Örülünk, hogy tagjaink között volt pl. Sebestyén Péter, akinek közülünk egyedül sikerült elérnie, hogy Magyarország legnagyobb természetfotós vetélkedőjén a díjazottak közé kerüljön. 
Emlékezetes élményünk fűződik Udvari Gáborhoz, aki lehetővé tette számunkra az Országház titkainak megismerését. 
Nem felejtjük el Mihályi Gábor előzékenységét, aki stúdióját bocsátotta rendelkezésre előadások megtartására és aki azóta nagyon kedvelt gyerekfotóssá vált. 
Büszkeség tölt el bennünket, hogy résztvehettünk Baranyi Norbert az aszódi Hosszúvölgyről szóló könyvének bemutatásán és a műhelytitkok megismerésében. 
Jó rágondolni arra, hogy láthattuk Albert Péter autista gyerekekről készült kiállítását, aki már jó ideje hivatásos riportfotósként dolgozik és ne felejtkezzünk meg Jaros Gáborról, aki jónevű esküvői fotóssá lett azóta.
Elnézést, ha nem tudok mindenkit név szerint felemlegetni.


De beszéljünk azokról, akik amellett, hogy 10 éve itt vannak velünk, tudjuk, hogy biztosan számíthatunk rájuk, hiszen nagyszerű dolog, hogyha a Fotókörön belül diaporámát szeretnénk készíteni, akkor Budai Józsihoz kell mennünk, ha jó címet szeretnénk vagy azt megtudni, hogyan szerepeljünk hónapról-hónapra a legnagyobb fotósújságban, akkor Mádi Józsihoz, ha egy épületet a jó oldaláról szeretnénk fotózni, akkor Kalácsi Renét keressük, ha megfontolt véleményt szeretnénk hallani, akkor Kovács Tamáshoz fordulunk és ha dokumentálni kell valamit vagy szerszám szükséges, akkor Potje Péter biztosan segíteni fog.
 


A 10 év alatt az idő persze nem múlt el nyomtalanul felettünk, elég, ha megnézzük az első év csoportképeit... 
Szomorú dolog, hogy idén elvesztettük két elismert fotósunkat, Adamik Miklóst és Fehér Miklóst, akik sokáig fiatalos lendülettel támogattak, erősítettek bennünket élménybeszámolóikkal, tapasztalataikkal, előadásaikkal. Most már azt is tudom, hogy mit kellett volna még megkérdezni tőlük. De már nem tudjuk.
Reméljük, hogy a jövő évben életmű kiállítást tudunk rendezni mindkettőjüknek.

De a szomorú események mellett és közben jöttek és jönnek újak is, akik biztosítják a folytonosságot, mögöttem láthatók az ő fotóik is. 
Az ő részvételük is egyre fontosabb, hiszen pl. a Van képünk hozzá! című családi vetélkedőnk, melyet több éve kezdtünk és idén is sikerrel rendeztük meg, nélkülük nem valósulhatott volna meg.

Végezetül szeretném megköszönni a Mátra Művelődési Központnak a lehetőséget és a támogató hozzáállást a kiállítás megrendezéséhez, kívánok a fotóköri tagoknak további alkotói attitűdöt, megértő otthoni társat, a vendégeknek időt és kedvet a nézelődéshez és a jövőre nézve mindannyiunknak olyan környezetet Magyarországon, ahol az ilyen kiállítások továbbra is kimozdítják az embereket az otthonaikból.
 
Részlet Dala László megnyitójából:


Mindenki, aki fotós, valamilyen szinten művész, még ha nem is mondja. 
A képek hangulatokat, érzéseket, gondolatokat fejeznek ki. Ezekben a képekben, melyek körülöttünk vannak, sok érték van. 
Ezek a képek azért születtek, hogy merjünk bennük gyönyörködni. Ezek a képek melegséget hoznak.
 


 Fotók a megnyitóról (készítette Kalácsi René, Benei László, B. Nagy István):