2018. szeptember 8., szombat

Fehér Miklósra emlékezve


Augusztus 26-án Fehér Miklós is átköltözött az égi mezőkre.

A Fotókörnek ő is a kezdetektől tagja volt, Adamik Miklóssal együtt annak a háború utáni generációnak a tagja volt, akik egy újonnan létrejött, emberközelibb társadalomban kaptak lehetőséget tehetségük kibontakoztatására.

2013-ig fokozatosan csökkenő aktivitással, de részt vett munkánkban zsűritagként, előadóként, pályázati képek beküldőjeként és még 2016-os kiállításunkon is szerepeltek képei.

Fiatalabb ill. újabb tagjaink őt már kevésbé ismerték, ezért mellékelem az idén megkapott Gyöngyös Kultúrájáért kitüntetésre történő előterjesztésének sorait és két fotót róla a Fotókör korábbi eseményein.


1931-ben született Egerszalókon.
Rajz és földrajz szakos tanár, grafikus, természet és reklám fotográfus. Fiatal korában tájékozódási futóként került kapcsolatba a természettel.
1971-ben a budapesti Vadászati Világkiállítás 2. díját nyerte fotójával, 1973-ban Jugoszláviában Aranyszem Diplomát nyert, 1979-ben a FIAP (Nemzetközi Fotoművészeti Szövetség) két esetben is díjazta az alkotását.  1989-ben a Találkozás a természettel pályázat 2. díját nyerte el.
Kiállításai voltak Ausztriában, Bulgáriában, Franciaországban, Szovjetunióban, Csehországban és Németországban.
Résztvett a Mátra Útikalauz szerkesztésében 1969-től, mely 4 kiadást ért meg, a Mátra turistatérképek, útikönyvek nélküle nem jelenhettek volna meg.
A város eseményeit hosszú éveken keresztül illusztrálta a különböző helyi médiákban, kiadványokban.
Tagja a Gyöngyösi Műhelynek és a Szempont Fotókörnek, részt vesz ezen egyesületek kiállításain.
Mint rajztanár évtizedeken keresztül tanította városunk diákjait a képzőművészet alapjaira.


2010. október "Gyöngyös más képen" kiállítás megnyitója

2011. szeptember Előadás a Mátráról