2020. március 31., kedd

Tükröződések és Lépcső


A márciusi második összejövetelünk a bezárt MMK és a koronavírus miatt elmaradt és nem tudjuk, mikor nyílik meg a lehetőség. Addig online tartjuk a kapcsolatot és a pályázatokat.
A március a késett szavazások miatt csak most zárult le. Az ehavi Tükröződések témájú pályázat eredménye:
A szavazatok alapján B.Nagy István: Sakk című képe a hónap fotója, a többi kiemeltet itt mutatjuk be.


B.Nagy István: Sakk
Mádi József: Még üresen

Kovách Árpád: Mit lát a fa?
Mádi József: Neuron

Mádi József: Sás-tó(csa)

Kovách Árpád: Tükörkép

A Lépcső pályázat kiemelt fotói:

B.Nagy István: Álló keréken

B.Nagy István: Azért a víz az úr!

B.Nagy István: Cseppnyi sakk

B.Nagy István: Momikon


2020. március 25., szerda

Városi TV interjú


Március 20-án a Gyöngyösi TV-ben rögzítettek egy beszélgetést Füleki Lászlóval a Szempont Fotókör tevékenységéről.
A felvétel itt látható, a Nézőtér című műsor részeként a 21. perctől kezdődik.


Potyó Imre előadása


Március 12-én Potyó Imre ( Év Természetfotósa 2018, Wildlife of the Year különdíjas) volt a vendégünk, aki nagyszerű ismeretterjesztő előadást tartott a Fotókörben.
Nagy szerencsének tartja, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Parkon belül a Börzsönyben dolgozhat, mely egy látnivalókban, faunában, flórában gazdag terület.
Részletesen beszámolt a terület szépségeiről, fotózásainak történetéről, technikai hátteréről.
Hallhattunk vízalatti, ugróbogár és tücsök, rák és béka és dunavirág fotózásról, amelyeket túlságosan drága fotófelszerelés nélkül is meglehet oldani technikai oldalról.
Imre szerint  a kíváncsiság és az akarat legfontosabb, ha valaki sikert szeretne elérni ezen a műfajon belül.








Természetfotó Fesztivál


Február 15-én a Naturart által meghirdetett Természetfotó Fesztiválra látogattunk hárman (B.Nagy István, Füleki László, Nagy János).

Az idei program kiemelkedő pontjai:
  • beszámolók a tavalyi év -talán legfontosabb- 3 pályázatairól, a londoni Wildlife Photographer of the Year, a német European Wildlife Photographer of the Year , és a magyar „Az év természetfotósa” pályázatokról,
  • bemutatkozik „Az év ifjú természetfotósa” Koncz-Biszticz Tamás és „Az év természetfotósa” Daróczi Csaba,
  • vetítést tart a Sajtófotó pályázat fődíjasa Radisics Milán,
  • vendégünk lesz Jan van der Greef Hollandiából, és Wenche Dahle Norvégiából+

  • Nagyszerű vetítéseket láttunk, érdemes volt elmenni!
    Néhány kép Radisics Milán és Daróczi Csaba előadásáról.
    Foto: B.Nagy István





2020. március 23., hétfő

Fotós beszámolók


Február 13-án két tag beszámolóját láthattuk, elsőként Füleki László mutatta be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről (későbbiekben:MOME) készült épületfotóit, mely egy pályázat kapcsán készült.
Az egyetemről annyit kell tudni, hogy az Iparművészeti Főiskola volt az elődje, ami erre a helyre 1954-ben költözött. Az egyetemi címet 1971-ben kapta, míg a Moholy-Nagy nevet 2006-ban vette föl a híres magyar alkotóművészre emlékezve. A régi épületet teljesen átalakították, a munkálatokat 2014-ben kezdték el és 2019-ben fejezték be.
Az épület modern építészeti megoldásait most néhány képpel illusztráljuk:









A második részben Mádi József mutatta be újabb mátrai fotóit, ebből láthatunk egy válogatást:












Hétköznapi tárgyak és egyebek


Február 6-án először a havi pályázatunk szavazását tartottuk meg, aminek témája a "Hétköznapi tárgyak - másképp" volt. A beérkezett nem túl sok, de jó színvonalú pályamű között B.Nagy István: Mozdony című fotója nyert, a többi kiemeltet az alábbiakban mutatjuk.

B.Nagy István: Mozdony

Potje Péter: Csíkok

Mádi József: Felülnézet

Mádi József: Hónap vége

Potje Péter: Rácsos
 A Lépcső pályázat kiemelt képeit itt lehet megnézni, közülük kettőt mutatunk be:


B.Nagy István: Veronika1

B.Nagy István: Bokeh4


Pályázatok napja

Január 9-én a Növény pályázat eredményhirdetése történt meg. A beküldött fotók közül Nagy János Ünneplőben című képe kapta a legtöbb szavazatot, ez és a többi kiemelt fotó az alábbiak:

Nagy János: Ünneplőben
B.Nagy István: Ecsetvonások

Potje Péter: Ellenfény

Mádi József: Ellenfényben

Kovách Árpád: Gyökerek

Mádi József: Régmúlt idők tanúja

Kovách Árpád: Tündérrózsák

Mádi József: Zöld bársony

A Lépcső pályázat kiemelt képei itt tekinthetők meg, ezek közül B.Nagy István A kapus és Tea2 című fotóját mutatjuk meg.








"Muzsikál az erdő" kiállítás

Január 9-én meghívást kaptunk a "Muzsikál az erdő" programsorozat kiállítás megnyitójára. Ennek több oka is volt.
Az egyik, hogy három tagunknak is (Füleki László, Mádi József, Nagy János) szerepelt a falon képe, a másik, hogy a programsorozat alapítója (Szabó Lajos erdőmérnök), illetve titkára (Matúz Viktória) többünknek jó ismerőse, harmadrészt a programsorozaton a tagok közül többen évek óta résztvesznek, negyedrészt a fotópályázat szervezője a kiállítás megnyitója, Kalácsi René a Fotókör alapító, jelenleg pártoló tagja.

A kiállítás fotókon és gyerekrajzokon keresztül mutatta meg az erdő, a természet szépségeit a felnőtt és a gyerek nézőpontjából. A megnyitón Szabó Lajos, Kalácsi René és Matúz Viktória mondta el gondolatait, közreműködött Matinné Szabó Katalin és Butykáné Bágyi Judit.

 Foto: Füleki László