2020. október 26., hétfő

Tűz pályázat és kiállítás előkészítés

 Október 15-én a Tűz pályázat képeire szavaztunk, a legtöbb jelölést Mádi József  Gyulladáspont című képe kapta, a többi kiemelt kép alább látható:


Mádi József: Gyulladáspont

Mádi József: Energiatakarékos

Potje Péter: Lombok alatt

Kovách Árpád: Tűztánc

Mádi József: Tűzvarázsló


Az összejövetel második részében novemberi kiállításunk képeit választottuk ki a beérkezett fotók alapján. A kiállítás címe: Kötetlenül
 

Fotós megmérettetések

 

Október 8-án Füleki László foglalta össze a tudnivalókat azokról a lehetőségekről, amelyek valamilyen megmérettetést biztosítanak egy amatőr fotós számára.

Fontos a fokozatosság elve, tehát először helyi vagy régiós pályázatokon érdemes próbálkozni. 

Ezek előnye, hogy itt kisebb a mezőny, nagyobb az esély jó eredményre, emellett legtöbbször nincsen nevezési díj, így kis költség mellett szerezhetünk tapasztalatokat. Hátrányként merülhet föl, hogy gyakran mindössze oklevél vagy online megjelenés a lehetséges díjazás. A képek felhasználásáról sokszor nem esik szó vagy a szervezők minden felhasználási jogot fenntartanak maguknak. Ha 20 év alatti vagy, kimondottan fiatalok számára kiírt versenyek is vannak.

Az országos pályázatoknál a szervezők már mind állami, mind céges, mind nonprofit, mind szakmai területről (MAFOSZ, fotóklubok, fotós gyártó cégek) származhatnak. Előnyük, hogy a kiírás már részletesebb, mind témában, mind technikai, jogi részletekben és komolyabb díjak vannak. 

Hátrányuk, hogy komoly tapasztalatokkal rendelkező indulókkal kerülhetünk össze, ahol csak hosszabb idő, tapasztalatszerzés után tudunk eredményt elérni.

Honnan szerezhetünk tudomást róluk?

Interneten pl. palyazatmenedzser.hu, palyazatok. org, ahol lehet szűrni külön a fotópályázatokra és időszakra is vagy kimondottan fotóra fókuszálva pl. a fotoshirek.hu.

Amennyiben előbb tesztelni szeretnénk a képeinket, a fotóújságok pályázatai (pl. fotomagazin.hu, fotovideo.hu), médiacsatornák képgyűjtő invitálásai (pl. TV csatornák időjárás műsorai, időjárás weboldalak) vagy képértékelő oldalakra (fotozz.hu, szalayfoto.hu, fotóújságok képértékelései stb.)  történő küldés lehet a megoldás.

A legnagyobb presztízsű magyar vagy Magyarországon is meghirdetett pályázatok komoly díjakat ajánlanak fel, ezek kiírója vagy szponzora gyakran nemzetközi multicég (Év természetfotósa, Cewe, Mediamarkt, SONY, Nikon stb.). Természetesen ehhez nagyon részletes pályázati feltételek is tartoznak. 

Vannak olyan pályázatok is, ahol a téma adott helyszínhez kötődik fotózási lehetőségekkel vagy feladatokkal ( pl. Fotomaraton Budapest, Medves)  

Az internetes csatornákon (Youtube stb.) is működnek fotós értékelések és tehetségkutató csatornák, ezek közül a legfrissebb Nánási Pál fotós Big Shot című műsora, amiben képek beküldésével, majd adott téma fotózásával versenyeznek a résztvevők. 

A lehetőségek listája természetesen nem teljeskörű, érdemes utánanézni az interneten.