Szeptember 10-én zajlott le Értékeink című kiállításunk megnyitója, ami Várallyai Csenge magával ragadó kalotaszegi népdal-összeállításával kezdődött. Az üdvözlő és egyben megnyitó beszédet Füleki László EFIAP fotográfus, a fotókör vezetője mondta, ebből idézünk:
"Ki mondja
meg, mi az érték? Az ami különleges, ami egzotikus, ami nem mindennapi?
Bizonyára. Ebben az a veszély, ha ezeken a helyeken a sok ember által kedvelt
látványok is hivatalos turistalátványossággá válnak, bekerülnek az
utikönyvekbe, mintegy ojektivizálódnak, mint az amerikai Grand Canyon
nevezetesebb helyein, ahol megjelölik, hogy hová kell állnod, hogy meglegyen
neked is a HIVATALOS KÉP. Hogy neked is a tulajdonoddá váljon, ami betehetsz
vagy a páncélszekrénybe vagy a FB profilodba (habitustól függően). De egy magányos
fotósnak, egy idegen helyen, pusztán gondolataival körbevéve a helyszínen, az a
fontos, hogy neki mennyit ér a
látvány. Neki, mert ő áll ott és és ő nyomja le a gombot. Megéri neki lenyomni
az expozíciós gombot, vagyis érték a számára? Vagy hidegen hagyja, amit lát?
Jelen képek Magyarországon készültek és azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen sokféle anyagi, szellemi, természeti jellegű értékünk van, melyekről már tudunk, de így nem láttuk vagy akár most hallunk róluk először. Nekünk, vagyis a fotósoknak a feladata az, hogy hozzátegyük az értékhez a vizuális, kompozíciós tudásunkat, ezzel növeljük a presztízsét, amivel az érték tovább nemesedik, mint a jó bor idők múltán. "
A megnyitó végén a Fotókör egy kis ajándékkal köszönte meg Füleki László 18 éves vezetői munkáját, melyet a továbbiakban Nagy János visz tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése