Este fél hét körül, már sötétben érkeztünk meg, ahol Zakkar Sándor, Varga László és Kormos Sándor várt bennünket azzal a céllal, hogy felvezetnek a Bükk-fennsíkra, az éjszakát már ott töltve el.
Az út lankásan indult a Gyári-tó mellett, ami az 2003-ban felszámolt helyi cementgyár üzemi tava volt, majd növekvő szintemelkedés mellett tettük meg az első szakaszt, aminek végén a Katonasírokhoz érkeztünk. Itt a II. világháború során a Bükkben dúló erős harcok közepedte sebtében eltemetett vagy temetetlen katonákat találjuk, akiket a frontvonal eltávolodása után, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, az erdő munkásai hantoltak el. Így alakultak ki a bükki katonasírok.Innen lankásabb úton araszoltunk felfelé, míg 8 óra után egy füstöt eregető építményhez érkeztünk, ami egy zsomboly (függőleges aknával rendelkező karsztbarlang) szomszédságában épült fel a barlangászok áldozatos munkájával, akik a területen lévő számos ilyen barlang feltárását, karbantartását végzik.
A helyiségben csendesen, bizalomkeltően duruzsolt egy kályha, pár mécses és egy fiatal férfi társaságában, aki a társait várta Budapestről a másnapi munkához.
Miután kissé megmelegedtünk, izzadt pólóinkat kiterítettük száradni, nekiálltunk előkészíteni a szalonnasütést, mert igencsak megéheztünk útközben. Finom volt a szalonnazsíros kenyér, aminek oldására vendéglátóink egy kis pálinkával kínáltak bennünket, amit mi nem utasítottunk vissza... Később gyöngyösi bor is előkerült részünkről, amit vendéglátóink szintén jóleső érzéssel a gyomrukban nyugtáztak.
A szálláson az éjszaka eltelt, reggelre derült ki, hogy 19-en éjszakáztunk ott, ami elég nagy népsűrűséget jelentett a rendelkezésreálló területhez képest...
Másnap szép időt fogtunk ki, megreggeliztünk, kicsit fotóztunk, majd elindultunk a napi túrára.
Első célunk a Pes-kő volt, ahonnan nagyszerű kilátást kaptunk az előttünk álló Bükk-hegységre, de a Mátra északi oldala, a Visonta Erőmű felé is.
Ezután egy barlangot látogattunk meg, ami élő illusztráció volt ahhoz a munkához, amit a fiatal barlangászok végeznek ezeken a helyeken. A barlangok járhatóvá tétele nagyon komoly fizikai munkát jelent, napi 8-10 óra munkával, csákánnyal, néha kisebb robbantásokkal termelik ki a bővítéshez szükséges köveket. Csörlővel, kis csillékkel juttatják föl a felszínre a köveket, amiket az aggregátoros világítás mellett, csúszós, szűk helyen, adott esetben 80-100 m-es mélységben termelnek ki. Minden elismerésem ahhoz az elszántsághoz, türelemhez, kitartáshoz, ami ehhez a munkához kell!
Ezután a Bél-kő irányába indultunk, ami az 1908-ban alapított cementgyár gépei által levágott hegykúp maradék része, itt természetvédelmi területet is elkülönítettek a ritka növénytársulások miatt.
A Bélkőre és a nem működő bányára a helyi tanösvény 7. állomásaként működő, nagyszerű kilátást nyújtó mesterséges oromról tekintettünk rá. Innen Bélapátfalva és a környező községek is jól látszanak, a régi és az új cementgyár helye, az elhagyatott bányában kirakott üzenetekkel együtt...
A csendes szemlélődés után lementünk a bánya területére, ahol a természet lassan kezdi visszavenni hatalmát az emberi kéz teremtései felett. Kietlen vidék, emberi (világi és szakrális) nyomokkal.
A helyet sokan felfedezték már, a környezet sokféle gondolat kifejezéséhez adhat indíttatást, ottlétünkkor is több csoport haladt keresztül vagy kóborolt a nagy területen. A falu felé kiépített aszfaltút vezet, ami mellett nagyon látványosan jelenik meg a Bél-kő kőzeteinek rétegződése, azoknak az erőknek a nyomai, amelyek kiemelték ezt a hegyet a régi őstengerből.
A lefelé vezető út Magyarország egyetlen épségben maradt román kori ciszterci apátságához vezet, amit 1232-ben alapítottak. A templom a falutól viszonylag távol, az erdő szélén található. Maradéktalanul harmonizálnak rajta az épület különböző stílusjegyei: a kései román külső, a bazilikás szerkezet, az egyszerűségével is lenyűgöző templombelső, a barokk oltárok, melyek előtt a romantikát kedvelő párok még a ma is örök hűséget fogadhatnak egymásnak.
Délután 3 körül értünk oda, sok látogató - köztük külföldi - volt, akikkel együtt csodáltuk meg az egyszerű, de ugyanezért impozáns, méltóságot sugárzó templombelsőt.
A túra végén a 15 km gyaloglástól kicsit elfáradva, de jólesően nyugtázva köszöntük meg vendéglátóinknak a velük töltött időt és azzal váltunk el, hogy szívesen várjuk őket Gyöngyösön, amikor bízunk benne, hogy tartalmas napot összeállítva tudjuk mi is megmutatni szűkebb környezetünket.
Végül álljon itt a túra útvonala:
Fotók: Mádi József, Füleki László
Lejegyezte: Füleki László
