2015. november 30., hétfő

Látogatás a Kőbánya Fotóklubban


November 17-én Budai József, Mádi József és Füleki László képviselte a gyöngyösi Szempont Fotókört a budapesti Kőbánya Fotóklubban, ahol egy bemutatkozó látogatásra hívtak meg bennünket.
Miután egy gyönyörű templom mellett leparkoltunk, az út másik oldalán egy kupolás épületet pillantottunk meg (a gödöllői építmény édestestvére). Amikor bent megkérdeztük, hogy hol találjuk a Fotóklubbot, azt mondták: 53-as terem, akkor kiderült, hogy itt mások a méretek...

Image

A teremben Kele János barátunk fogadott bennünket, akit a Gyöngyösi Digiráma Bemutató vetítéseiről már jól ismertünk, hiszen majdnem mindig indult valamilyen alkotással és többször nyert is. A tagok szép számmal jelentek meg, éppen egy portugáliai út képeit "szaglászták meg".
Mi több anyaggal készültünk, egy közös kiállítási anyag slide show-jának levetítésével, majd sorrendben Kalácsi René épített környezetről, Mádi József természetről és természet-ellenesről, Füleki László bivalyok között élőkről szóló fotói következtek, amit végül Budai József két díjazott digirámája zárt be.
Jó hangulatú beszélgetéssel töltöttük el az ezután következő órát, ami alatt megegyeztünk egy jövő évben esedékes cserelátogatásban is.
Akkor jövőre ugyanígy, csak Gyöngyösön!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése