Az élességről és a vakuzásról

Április első csütörtökén Füleki László folytatta az Ismerd meg a fényképezőgépedet sorozatot az élesség, a fókusz beállítás témakörben.

A technikailag jónak minősülő képeken az élesség az egyik döntő összetevő. Az analóg fényképezőgépeken a távolság beállítása az 1970-es évekig csak manuálisan volt lehetőség. Az idők folyamán az egyszerű távolságbecsléstől a különböző, keresőben látható fókuszállítási segítségig többfajta technikai lehetőséget fejlesztettek ki az élességállítás pontosabbá tételére.
Már a korai távmérős gépeken egy kettős képet kellett egyesíteni, amit kevés fényben is meg lehetett oldani (tükörreflexes gépeken AF módban ez jóval később is problémát jelentett).
A távolság manuális beállításakor ma is jó ismerni a hiperfokális távolság fogalmát, melynek beállításával az élességi mélység a végtelenig előre ismert lesz. A DSLR gépek bejöveteléig jó eredménnyel használták az optikai keresőben a törőéket/mikrorasztert manuális állásban (a DSLR gépek nagyon drága árkategóriájában most is van erre lehetőség). Azt sem árt tudni, hogy minden objektívnek van egy közeltávolsága, amin belül nem állítható élesre.
Az autófókusz bevezetésével újabb üzemmódok jöttek létre az eltérő igények miatt: egyszeri, követő, folyamatos, melyek alkalmazása témafüggő.
A digitális gépeken két különböző módszert használnak: fázis (DSLR) és kontrasztérzékelést (kompakt, bridge), mindkettőnek van előnye és hátránya is. A gyártók a különböző rendszerű képstabilizálással, AF segédfény és tükörfelcsapás felkínálásával, MF segédként kinagyítható képernyővel és megjelölt élességi vonalakkal segítik a felhasználót az élesség minél biztosabb megtalálásában.

Ezután B.Nagy István a vakuzás alapjairól tartott előadást.
Mikor van szükség vakura? Ha kevés a fény és/vagy egyedi fényhatásokat szeretnénk használni.
Milyen vakukról lesz szó? Olyan vakukról, amelyek kicsik, könnyen hordozhatók, erősáramú hálózattól függetlenek. A fényerejük nem érik el a stúdióvakukét, irányításuk, kontrolljuk nehezebb azokénál.
Két fő típusuk a manuális és a TTL vaku. A manuális vakunál mindössze a szükséges teljesítményt tudjuk állítani becslés alapján annak fizikai helyén. TTL vaku esetén ugyanezen teljesítményállítást a gépvázról is meg tudjuk oldani, ezen kívül rendelkezésre áll a TTL mód, amikor az elővillanás által kapott eredmény felhasználásával a gépváztól kapott adat (távolság, blende, teljesítmény) alapján történik automatikusan a vaku beállítása.
Lényeges ismerni a szinkronidőt, ami az a legrövidebb záridő, ami alatt a szenzor vagy film teljes területe vakufényt kap.
A manuális vakuknál megkülönböztetünk üzemmódokat, amelyek lehetővé teszik mind a közvetlen, mind az optikai úton történő vezérlést, mindezek felhasználási lehetőségeinek ismertetésére a következő alkalommal fog sor kerülni.