2019. december 5., csütörtök

Éves kiállítás


Októberben és novemberben is az új kiállításunk (Újratervezés) előkészítésével (kiválasztás, címgyártás, akasztók rögzítése, sorrend meghatározása) foglalkoztunk.

Részlet az ismertetőből:

A Fotókör 2008-as alakulása óta folyamatosan változik, leginkább azért, mert a tagjai változnak, az új tagokkal új érdeklődési körök jelennek meg vagy meglévő tagjaink szeretnék kibővíteni, módosítani azt a kört, melyen belül tevékenykednek. 
A körülöttünk lévő világ történései is új insprációkat jelentenek, ezek újszerű, hiteles megörökítése az egyre több fotós  és a média képkibocsátási sebessége mellett folyamatos kihívást jelent számunkra.
A tapasztaltabb tagok specializáltabb igényei mellett programjainkban figyelemmel kell lennünk azokra is, akik most kezdenek érdeklődni a minőségi fotózás iránt.
Úgy is mondhatnánk, hogy folyamatos újratervezésben, megújulásban vagyunk, ezt az állapotot szerettük volna a címadásban megjeleníteni.
 Most kilenc ember reakcióját láthatják a körülöttünk lévő múlt (hiszen a kép mindig a már elmúlt pillanatot rögzíti…) látnivalóira, történéseire.

A kiválasztás után 34 db képet nyomtattunk ki, melyet szép minőségben Jordanoff György (MediSign kft.) végzett.
A plakát és a meghívó tervezését ismét Koren Péter (Hazai Design kft.) végezte, akinek támogatását ezúton is köszönjük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése