2025. november 24., hétfő

 2025. november 14.: Makrofotózás

Kovách Árpád javaslatára ezen a fotóköri foglalkozáson a makrofotózással foglalkoztunk.

A makrofotó egy olyan fényképészeti műfaj, amely apró tárgyakat, növényeket, állatokat vagy részleteket nagyított méretben örökít meg, hogy a néző számára eddig rejtett részletek is láthatóvá váljanak.  A technika alapja a témához való rendkívüli közelség (akár 1-2 cm), amihez speciális makró objektívre és kiegészítőkre (pl. vakuk, előtétek, fordítógyűrűk) van szükség a megfelelő megvilágítás és élesség biztosításához. 

  Az első órában átbeszéltük a téma elméleti részét, majd Mádi József és Nagy János vetített makrofotó válogatásaikból. Ezt követően a fotóköri tagok által elhozott felszerelésekkel próbáltunk makrofotókat készíteni. Az az igazság, hogy gyorsan rá kellet jönnünk, egy ekkora témához nagyon kevés idő a 2 óra, így csak ízelítőt tudtunk adni-kapni erről a fotózási ágról. Megbeszéltük, hogy valamikor érdemes lesz folytatni és leginkább a gyakorlati megvalósításra helyezni a hangsúlyt. 

Makrofotók Mádi József és Nagy János előadásából:

 

fotó: Mádi József

 
fotó: Nagy János

fotó: Mádi József

fotó: Nagy János

fotó: Mádi József


 

fotó: Nagy János

A gyakorlati foglalkozást Potje Péter örökítette meg:

 

fotó: Potje Péter

 
fotó: Potje Péter

 

fotó: Potje Péter

fotó: Potje Péter

 

2025. november 9., vasárnap

2025. november 6.:Rózsaszíntől-liláig pályázat és Potje Péter fotói

  November havi pályázatunk kiírója fotókörünk egyetlen hölgy tagja Tokaji Timi volt, aki egy igazi nőies témát tűzött ki feladatként: Rózsaszíntől-liláig. 

Szerintem mindenki nagy kíváncsisággal várta, hogy milyen képek érkeznek be. Összesen 21 fotó lett beküldve, amik között jobbnál-jobb alkotások voltak. Ezt az bizonyítja a legjobban, hogy holtverseny alakult ki 2 fotó között és csak új szavazással lehetett eldönteni a hónap képét. Valamint összesen 6 fotó kapott 2-nél több szavazatot, amik itt bemutatásra kerülnek.

November hónap fotója: 

Nagy János: Pók-discó



 További kiemelt alkotások:

Tokaji Tímea: A kör bezárul

 
Nagy Lajos: Ebédidő

Kovách Árpád: Sydney Opera color

Tokaji Tímea: Ősrobbanás a virágűrben

Nagy János: Energiát adunk 

 

 A decemberi pályázatunk kiírója Szollár Ferenc lett, aki a Vízcsepp címet találta ki. Ez is egy izgalmas témának ígérkezik. Ezután megbeszéltük, hogy innentől kezdve az aktuális havi pályázatra mindenkinek minimum 1 maximum 5 képet kell beküldenie. A képek elkészítésére egy hónap áll rendelkezésre, de természetesen régebben készült fotókat is be lehet küldeni.

A havi pályázat lezárása után Potje Péter fotóit tekintetük meg: