2013. december 28., szombat

Budai József kiállítása

Az év végére még egy meglepetés program várt Budai József tagunkra, aki a felesége részéről születésnapjára egy kiállítást kapott ajándékba, aminek létrehozásában nagy örömmel vettünk részt.
December 17-én 18 órától sikerült lefoglalni egy helyiséget a Mátra Művelődési Központba, ahová a Judit által kiválasztott képek felkerültek. A megnyitóra külön sofőr (Koren Peti) hozta el az ünnepeltet, aki nem tudta mire vélni, hogy miért vannak ilyenkor hastáncosok az aulában és miért látja köztük a feleségét...
Még nem tudta, hogy a tunéziai képeihez ez a bevezető illett...


Aztán amikor kinyitottuk az oldalfalakat, akkor vált láthatóvá a kiállítás, ami Jocó eddigi témáiból nyújtott jellemző keresztmetszetet. A tárlatot Füleki László nyitotta meg, ezután a díjazott diaporámák vetítése következett, végül az ünnepi fotós torta felvágásával fejeződött be a hivatalos program.

Fotók: Kalácsi René

 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése