2013. december 19., csütörtök

Évzáró

December hónap második csütörtökén tartottuk meg az év zárását, melynek keretében a 2012-13-as Lépcső pályázat kiemelt képei alapján nagy örömmel választottuk meg Cseh Balázst rendes taggá, majd Kovách Árpádot és dr. Balla Irént taggá.


Ezután Füleki László összefoglalta az év történéseit és beszámolt pénzügyi helyzetünkről. A hivatalos rész után került szóba az ehavi fotógyakorlat, amire egy szombat délutáni jégpálya fotózást találtunk ki, ami várhatóan technikailag sem egyszerű feladat.
A jövő félévi programról egyeztetve többek között műtermi vakuzás gyakorlatot, külső előadó meghívását és május környékén egy erdélyi út megszervezését tervezzük.illetve a Gyöngyös környéki falvakban egy figyelemfelhívó akcióban gondolkodunk.
Az este ezután barátságos beszélgetéssel telt el és Boldog Ünnepeket kívánva búcsúztunk el.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése