2018. február 3., szombat

Kitüntetés


2018. január 18-án nagy örömmel vettünk részt a városi Kultúra Napján, ahol felterjesztésünk alapján két tiszteletbeli tagunk, Fehér Miklós és Adamik Miklós vehette át  a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

Álljon itt rövid méltatásuk és a képek az átadásról.




Fehér Miklós




1931-ben született Egerszalókon. Rajz és földrajz szakos tanár, grafikus, természet- és reklámfotográfus. Fiatal korában tájékozódási futóként került kapcsolatba a természettel.

1971-ben a budapesti Vadászati Világkiállítás 2. díját nyerte fotójával, 1973-ban Jugoszláviában Aranyszem Diplomát nyert, 1979-ben a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) két esetben is díjazta az alkotását.  1989-ben a „Találkozás a természettel” pályázat 2. díját nyerte el.

Kiállításai voltak Ausztriában, Bulgáriában, Franciaországban, Szovjetunióban, Csehországban és Németországban.

Részt vett a „Mátra Útikalauz” szerkesztésében 1969-től, mely 4 kiadást ért meg, a Mátra turistatérképek, útikönyvek nélküle nem jelenhettek volna meg. A város eseményeit hosszú éveken keresztül illusztrálta a különböző helyi médiákban, kiadványokban.

Tagja a Gyöngyösi Műhelynek és a Szempont Fotókörnek, részt vesz ezen egyesületek kiállításain.

Mint rajztanár évtizedeken keresztül tanította városunk diákjait a képzőművészet alapjaira.
 



Adamik Miklós


1930-ban született Lajosmizsén, három éves katonaideje alatt került kapcsolatba a fotózással a légifényképezésen keresztül. 1953-ban a Pipishegyi Szerszám és Készülékgyárban kezdett el dolgozni gépésztechnikusként. Munkája mellett önképzéssel szerezte meg azt a tudást, amire a fényképezéshez szükség volt. Már kezdetektől a természet fotózása volt a szenvedélye.
1960-ban Fehér Miklóssal együtt belépett az akkor Egerben induló Heves Megyei Fotóklubba. 1968-ban Nagy Gyula, a Mátra Múzeum akkori igazgatója felkérte külső munkatársnak, innentől kezdve itt is dolgozott mind helytörténeti, mind természethez köthető feladatok ellátásában.
Alapító tagja a Nimród Fotóklubnak, egészen a rendszerváltásig a Nimród vadászújság külső munkatársaként rengeteg vadfotója jelent meg. Pályázati eredményei alapján 2004-ben a MAFOSZ aranydiplomás fotóművész minősítését kapta.
A digitális korszak beköszöntével sem hagyott fel a fotózással, ma is a felszerelése továbbfejlesztésén dolgozik, hetente fotózni jár. 87 éves kora ellenére aktívan közreműködik a Szempont Fotókör kiállításain és segíti tapasztalataival a fiatalabb tagokat.
Emellett régóta fafaragással is foglalkozik, alkotásait önálló vagy a Gyöngyösi Műhellyel közös kiállításain mutatja be.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése