2018. február 4., vasárnap

Vendégünk: Tiszavölgyi Zsolt




2018. február 1-én meghívásunkra Tiszavölgyi Zsolt látogatott hozzánk, aki magáról így írt:

Gyermekkorom Füzesabonyban telt, egy kis-városban Kelet és Nyugat között. Egy kisvárosban, ahol sínek futnak össze, ahol az élet egyszerű is tud lenni és nyugodt.

Azt hiszem, először azokat az embereket szerettem meg, akiknek mondanivalójuk volt a világ számára.
Már gyermekkoromban elindultam azokon a szertefutó síneken. Egerben végeztem el a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolát, Győrben a Széchenyi Főiskola Távközlési szakán kaptam villamosmérnöki diplomát (2003). Szerencsém volt, mert tanulhattam, szerencsém volt, mert a szó legnemesebb értelmében Pedagógusok tanítottak. Emberi szavakkal. Humánumot kaptam útravalóul mikoron műszaki pályára léptem.
 

2004-ben (...) fotózni kezdtem, később Képet alkotni. Péntekenként az egri Horvát Zsigmond Lajos Fotókörbe jártam Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész előadásait, tanácsait hallgatni. Mások tanfolyamokra járnak, én az évek alatt sok mindenkitől tanultam, s valójában sorsszerűek voltak ezek a találkozások. A mai napig szeretek ráhagyatkozni a szélre, ott lenni a történésben, hagyni, hogy keresztülzúgjon rajtam az Élet.

Fotókiállításokat szerveztem, megnyitókat tartottam, összegyűjtöttem azokat, akik üzenetet szerettek volna átadni. Nem volt annyira nehéz, mert minden alapja a hit. A lélek hangjait pedig hitelesen, tiszta szavakkal kell átadni. Fiatal korban sokan szeretnénk megváltoztatni a világot. Végül akkor érezzük magunkat elégedettnek, boldognak és hitelesnek, ha a számunkra tetsző irányba változhatunk, és az ennek érdekében megtett lépéseink számunkra elfogadhatók.

Jelenleg a MAFOSZ Oktatási és Ifjúsági Bizottságának egyik tagjaként tevékenykedek, tagja vagyok a kelenföldi Reflex Fotóklubnak, a Heves Megyei Fotóklubnak és az egri Horváth Zsigmond Lajos fotókörnek.  


Csütörtökön este erdélyi fotótáborokban készült képeiből, természetfotóiból, jegyesfotóiból  mutatott be egy kollekciót, ebből válogatunk most.

Részlet a beszélgetésből:  https://soundcloud.com/fotokoer-szempont/20180201-tiszavolgyi-reszlet

Link a képekhez.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése