2022. július 16., szombat

Új fotókiállításunk készül

 

Ebben az évben szokatlan időpontban, nyár közepén fogjuk bemutatni új, Portfólió című kiállítási anyagunkat.
Ennek oka az, hogy ebben az évben csak ekkor volt hely. Maga az anyag már tavaly ősszel készen volt, de a Művelődési Központ felújítása miatt már nem kerülhetett a falra.

Július 15-én Füleki László , Kovách Árpád és Nagy János részvételével állt össze a csapat, akik magukra vállalták a dekoratőr feladatát.
Felvettük a bekeretezett 31 db  képet (kb. 35-40 kg), az előző este akasztóval ellátott feliratokat, szerszámokat és fél 10 körül megérkeztünk az MMK-ba.

Kirakodtunk, megegyeztünk, ki kellett találni, hogy milyen sorrendben kerüljenek fel  a falra a fotók.

Megegyeztünk, hogy egy alkotó minden képe egy csoportban és abc rendben, így B. Nagy Pisti lett az elején és Nagy Jani a végén (már amennyiben végnek tekinthető a bejárathoz legközelebbi, büfé melletti falrész). Kijelöltük a a szintet, amit tartani fogunk az álló és fekvő képeknél, a képek közötti távolságot.

Külön válogattuk hossz szerint a függesztő huzalokat és lemértük, hogy az akasztókat hová kell beállítani, hogy a képek nagyjából jó szinten legyenek. Kiderült, hogy a galériarendszerhez nincs elég sínakasztó, ezért ideiglenesen függönyakasztóból próbáltunk farigcsálni hasonlót az eredetihez, de sajnos csak az idő ment vele. Az álló képekhez végül így csak egy szálat használtunk fel, ehhez viszont a kereteknél az akasztófüleket kb. középre kellett állítani, hogy a vízszintet tudjuk tartani.
A képek felrakása délig eltartott, még hiányzott az ismertető és egy felirat, amiért még el kellett menni a printelőhöz.

Délidőben a megérkezett printek akasztózása és feltétele megtörtént, valamint 5 db felirat rögzítése damillal. Délután az összes felirat helyére került és a kilógó hosszú huzalokat is a képek mögé ragasztottuk.

Délután fél négyre már végeztünk is.



    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése